Ha azt mondom, asztrológia, a legtöbbeknek az újságokban megjelenő napi vagy heti horoszkóp jut az eszébe és legyintenek: "Áá, hülyeség! Sosem jön be és különben sem lehet mindenkire ugyanaz érvényes!" Persze - ettől függetlenül - azért sokan olavassák...
Az asztrológiát régen a tudományok királynőjének nevezték és ugyan nem minden korban volt elfogadott, nem mindig méltó helyet tudott (tud) elfoglalni a tudományok között, vagy az emberek szemében, életében, egy királynő azonban száműzetésben is királynő marad.
Az asztrológia kezdetei
Történetét kutatók egészen a jégkorszakik vezetik vissza, amikor a kb. 25.000 évvel ezelőttről származó csont-leleteken holdciklusokra utaló jeleket találtak. A következő, már sokkal közvetelenbb nyomok az i.e.-i Mezopotámiába, a sumérokig vezetnek. A Sumérok által hátrahagyott ékírásos táblákon asztrológiai ismereteik gazdag tárháza olvasható. A történet i.e. 2350-ben az akkádoknál folytatódik, akik a sumérok ékírásos feljegyzéseit saját nyelvükre lefordították. I.e. 2000-re a sumér birodalom helyén Babiloniát találjuk. A babiloniai asztrológusok a zodiákus és a pontos asztronómiai számítások bevezetésével továbbfejlesztették az asztrológiát. I. e. 600 körül jutott el az asztorlógia az ősi Egyiptomba és Görögországba, ahol azt a formáját kapta meg, amit mi is ismerünk. Személyre szóló lett és nagyban hasonlított arra, amit ma tradicionális asztrológia néven ismerünk. Az asztrológiai tanítások Nagy Sándor uralkodásának idején nyugat felé Róma irányába, kelet felé pedig India irányába indultak hódító útjukra. Európában az asztrológia a reneszánsz idején virágzott újra, majd ismét viszontagságos idők következtek. Ma újra reneszánszát éli és számos irányzata létezik.
A klasszikus asztrológia köztudottan eseményközpontú, ezért is tekintik egyesek jóslásnak. De az úgynevezett „jóslás”, vagy elfogadhatóbb nevén „előrejelzés” csupán a jövőbeli eseményekkel áll kapcsolatban. Manapság ezt a prognózist sok területen nem is tekintjük boszorkányságnak, olyannyira, hogy a mindennapok részévé vált: az időjárás-jelentést, a ballisztikai számításokat, a trendek előrejelzését senki sem tartja nevetséges „jóslásnak”. Ezekhez hasonlóan kevéssé misztikus az asztrológiai előrejelzés is.
Mitől "működik"?
"Az, ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van, és ami fent vagy, ugyanaz, mint ami lent van. Így érted meg az egyetlen csodát." Ez a hermetikus filozófia kulcsa, Hermész Triszmegisztosz Tabula Smaragdinájának 2. tézise (valószínűleg a Kr. előtti VI. században keletkezett, magyarra Hamvas Béla fordította). Emögött a mondat mögött az a feltételezés áll, hogy a világban mind makro- mind mikrokozmikus szinten, vagyis a megjelenési formák minden szintjén ugyanazok a törvények uralkodnak. Még pontosabban, a törvények kutatását az általunk megközelíthető és megfigyelhető, emberi léptékkel is felfogható területekre korlátozzuk, majd az ilymódon nyert tapasztalatokat analóg módon átvisszük a számunkra megközelíthetetlen szintekre is. Ez jogosította fel Paracelsust arra a megállapításra, hogy "az ember a makrokozmikus univerzum hű képe - semmi sincsen kívül, ami analógiásan ne lenne meg az emberben, és fordítva". A sejtinformációk szintjéből ugyanúgy kiolvasható a valóság, mint az égboltból. Egy ember minden sejtjében ott hordja horoszkópját, hiszen az egész mindig ott található minden részletben, ahogyan a magban is benne van a növény.
Az asztrológiában az égitestek egy praktikus, hosszú távon állandó és jól megfigyelhető, de behelyettesíthető szintet testesítenek meg. Azaz az égitestek nem gyakorolnak befolyást az emberre, mozgásuk csupán egyfajta analógia a földi történésekre. Az asztrológia tehát egy olyan mérőszerkezet (a valóság mérőszerkezete), amely mutat valamit, de nem okozza azt. A hőmérő is csak méri a hőmérsékletet, de nem befolyásolja. A horoszkóp az a feladat, illetve tanterv, amit egy embernek életben meg kell valósítania, be kell töltenie. Minden bolygóállás egy meghatározott feladatot, problematikát testesít meg. (Thorwald Dethlefsen A sors mint esély c. könyvéből)
"A valóságban nincsenek problémák. Egy bizonyos szituáció akkor válik problémává az ember életében, ha nem képes azt tudatába belépíteni. Minden tanulási folyamat a tudat kitágulásával jár, s ez lehetővé teszi a probléma megoldását. Miután a problémamegoldás mindig megerőltetéssel jár, az emberek többnyire nem keresik maguknak a problémákat, hanem konfrontálódniuk kell velük."
Az asztrológiát régen a tudományok királynőjének nevezték és ugyan nem minden korban volt elfogadott, nem mindig méltó helyet tudott (tud) elfoglalni a tudományok között, vagy az emberek szemében, életében, egy királynő azonban száműzetésben is királynő marad.
Az asztrológia kezdetei
Történetét kutatók egészen a jégkorszakik vezetik vissza, amikor a kb. 25.000 évvel ezelőttről származó csont-leleteken holdciklusokra utaló jeleket találtak. A következő, már sokkal közvetelenbb nyomok az i.e.-i Mezopotámiába, a sumérokig vezetnek. A Sumérok által hátrahagyott ékírásos táblákon asztrológiai ismereteik gazdag tárháza olvasható. A történet i.e. 2350-ben az akkádoknál folytatódik, akik a sumérok ékírásos feljegyzéseit saját nyelvükre lefordították. I.e. 2000-re a sumér birodalom helyén Babiloniát találjuk. A babiloniai asztrológusok a zodiákus és a pontos asztronómiai számítások bevezetésével továbbfejlesztették az asztrológiát. I. e. 600 körül jutott el az asztorlógia az ősi Egyiptomba és Görögországba, ahol azt a formáját kapta meg, amit mi is ismerünk. Személyre szóló lett és nagyban hasonlított arra, amit ma tradicionális asztrológia néven ismerünk. Az asztrológiai tanítások Nagy Sándor uralkodásának idején nyugat felé Róma irányába, kelet felé pedig India irányába indultak hódító útjukra. Európában az asztrológia a reneszánsz idején virágzott újra, majd ismét viszontagságos idők következtek. Ma újra reneszánszát éli és számos irányzata létezik.
A klasszikus asztrológia köztudottan eseményközpontú, ezért is tekintik egyesek jóslásnak. De az úgynevezett „jóslás”, vagy elfogadhatóbb nevén „előrejelzés” csupán a jövőbeli eseményekkel áll kapcsolatban. Manapság ezt a prognózist sok területen nem is tekintjük boszorkányságnak, olyannyira, hogy a mindennapok részévé vált: az időjárás-jelentést, a ballisztikai számításokat, a trendek előrejelzését senki sem tartja nevetséges „jóslásnak”. Ezekhez hasonlóan kevéssé misztikus az asztrológiai előrejelzés is.
Mitől "működik"?
"Az, ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van, és ami fent vagy, ugyanaz, mint ami lent van. Így érted meg az egyetlen csodát." Ez a hermetikus filozófia kulcsa, Hermész Triszmegisztosz Tabula Smaragdinájának 2. tézise (valószínűleg a Kr. előtti VI. században keletkezett, magyarra Hamvas Béla fordította). Emögött a mondat mögött az a feltételezés áll, hogy a világban mind makro- mind mikrokozmikus szinten, vagyis a megjelenési formák minden szintjén ugyanazok a törvények uralkodnak. Még pontosabban, a törvények kutatását az általunk megközelíthető és megfigyelhető, emberi léptékkel is felfogható területekre korlátozzuk, majd az ilymódon nyert tapasztalatokat analóg módon átvisszük a számunkra megközelíthetetlen szintekre is. Ez jogosította fel Paracelsust arra a megállapításra, hogy "az ember a makrokozmikus univerzum hű képe - semmi sincsen kívül, ami analógiásan ne lenne meg az emberben, és fordítva". A sejtinformációk szintjéből ugyanúgy kiolvasható a valóság, mint az égboltból. Egy ember minden sejtjében ott hordja horoszkópját, hiszen az egész mindig ott található minden részletben, ahogyan a magban is benne van a növény.
Az asztrológiában az égitestek egy praktikus, hosszú távon állandó és jól megfigyelhető, de behelyettesíthető szintet testesítenek meg. Azaz az égitestek nem gyakorolnak befolyást az emberre, mozgásuk csupán egyfajta analógia a földi történésekre. Az asztrológia tehát egy olyan mérőszerkezet (a valóság mérőszerkezete), amely mutat valamit, de nem okozza azt. A hőmérő is csak méri a hőmérsékletet, de nem befolyásolja. A horoszkóp az a feladat, illetve tanterv, amit egy embernek életben meg kell valósítania, be kell töltenie. Minden bolygóállás egy meghatározott feladatot, problematikát testesít meg. (Thorwald Dethlefsen A sors mint esély c. könyvéből)
"A valóságban nincsenek problémák. Egy bizonyos szituáció akkor válik problémává az ember életében, ha nem képes azt tudatába belépíteni. Minden tanulási folyamat a tudat kitágulásával jár, s ez lehetővé teszi a probléma megoldását. Miután a problémamegoldás mindig megerőltetéssel jár, az emberek többnyire nem keresik maguknak a problémákat, hanem konfrontálódniuk kell velük."
